2015. október 2., péntek

Konferenciabeszámolók, 1. rész: ICE 11

Az augusztus végi, illetve szeptember eleji egyiptológiai konferenciákról időközben megkaptuk az összes beszámolót, és ma elkezdjük a közlésüket. Az ICE 11 kongresszuson hárman képviselték az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszéket - Bartos Fruzsina, Jasper Kata és Priskin Gyula doktoranduszok -, és alfabetikus sorrend szerint, Fruzsina beszámolójával nyitjuk a sorozatot. (INB)


                 Fruzsina hieroglif felirat olvasása közben. Egedi Barbara felvétele





 Beszámoló a firenzei kongresszusról


A firenzei egyiptológus kongresszus életem egyik legnagyobb élménye volt. Nemcsak azért, mert önmagában már ezen a nagyszabású tudományos eseményen való részvétel is rengeteg új tapasztalattal és benyomással szolgált számomra, hanem azért is, mert először jártam ebben a gyönyörű olasz városban, amely tökéletes helyszínnek bizonyult történelmi, kulturális, művészeti, és nem utolsósorban gasztronómiai élmények tekintetében.

 
Firenzei látkép. Bartos Fruzsina felvétele




A hatnapos kongresszus során csaknem 350 előadás hangzott el és összesen mintegy 800 résztvevő volt jelen. Az események több helyszínen kerültek megrendezésre, az előadások többségének a Firenzei Egyetem kampusza adott otthont. A tudományos program rendkívül gazdag volt, hiszen hat szekció futott párhuzamosan. Számtalanszor találtam szemben magam a döntési kényszerrel, hogy melyik szekcióra üljek be, mivel egy időben akár három vagy négy előadást is szívesen meghallgattam volna. Az előadások magas színvonalúak voltak, elvétve akadt köztük csak egy-egy gyengébb, igazán rossz előadást pedig szerencsére nem is hallottam. Ez azonban bizonyos szempontból tényleg a szerencsén múlott, hiszen a rengeteg előadó közül arányaiban keveset ismertem vagy kevésről hallottam, így sok esetben csak a témára hagyatkozva választottam, nem tudva, mire számíthatok valójában. Elsősorban a régészeti, művészeti-építészeti és társadalomtörténeti szekciókat látogattam, ez utóbbiban adtam elő jómagam is. A királyi pohárnokok újbirodalmi jelenlétéről és tevékenységéről beszéltem és örültem, hogy az előadásomat egy teljesen megtelt teremben, a falak mentén is álló közönség előtt tarthattam meg. A visszajelzések és a megkeresések alapján sikeres volt a szereplésem és nagyon örülök az új kapcsolatoknak, melyeket a kongresszus alatt kötöttem.

A szekciók közül külön említést kell tennem az e-gyptology szekcióról, amelyet igen nagy érdeklődés kísért. Ez a szekció olyan előadásokat foglalt magában, amelyekben a jelenleg futó, most induló vagy éppen már befejeződő és nyilvánossá váló, elektronikus alapokra épülő kutatásokról és projektekről számoltak be. Számtalan digitális szótár, szövegkorpusz vagy akár építészeti és művészeti adatbázis és program került bemutatásra, amelyek igen nagy segítséget jelentenek bármely területen tevékenykedő kutató számára, hogy a teljesség igénye nélkül csak párat említsek közülük: Thesaurus Linguae Aegyptiae, Ramses online, Thot sign-list, Database and Dictionary of Greek Loanwords in Coptic, Demotic Palaeographical Database Project, Trismegistos, Aegaron.

A Palazzo Vecchio. Bartos Fruzsina felvétele


A tudomány mellett sor került természetesen társasági eseményekre is. A kongresszus nagyszabású nyitó- és zárórendezvényére a Palazzo Vecchioban, a csodálatos festményekkel díszített Salone dei Cinquecento-ban került sor. Két állófogadás is színesítette a programot, amelyeken a leglelkesebb társasági embereket éjfél közeledtével csak az italpult bezárása kényszerítette távozásra. A magyar kontingens jó része is természetesen az utolsóként távozók között volt, hiszen a jó társaság és a kellemes beszélgetések mellett lehetetlen volt ellenállni annak a rengeteg finom ételnek és pompás olasz bornak, amellyel a házigazdák igyekeztek kedvünkre tenni. Ezen kívül privát látogatás keretén belül nézhettük meg a város Régészeti Múzeumának egyiptomi gyűjteményét, majd a múzeum kertjében gyümölccsel, fagylalttal és itallal szolgáltak frissítőként a nagy melegben. Az eredeti program részét képezte volna egy szintén privát látogatás az Uffizi Képtárban, mivel azonban a résztvevők nagy száma miatt ez kivitelezhetetlennek bizonyult, a Képtár vezetősége nagyvonalú gesztussal a kongresszus résztvevői számára korlátlan belépést biztosított az esemény egész ideje alatt.

A kongresszus a Salone dei Cinquecento-ban ülésezik. Bartos Fruzsina felvétele


A kongresszus talán egyetlen gyenge pontját az előadások időbeosztása jelentette. Az egyes előadások fél óránként követték egymást, szünet nélkül, a közönség pedig már a kérdésfeltevések alatt elkezdett mozgolódni, ki- és beáramlani a termekbe, igyekezvén átérni egy másik előadásra, a kérdező-hozzászóló rész így teljes kudarcba fulladt, hiszen az esetleges eszmecseréből a zaj miatt még a hangosítás ellenére sem lehetett érteni semmit. Ettől eltekintve azonban minden elismerésem a szervezőké, akik tényleg kitettek magukért, minden pillanatban a rendelkezésünkre álltak, a változásokról és egyéb tudnivalókról folyamatosan tájékoztattak bennünket, és az egész kongresszus mondhatni teljesen zökkenőmentesen zajlott le.

Bartos Fruzsina


 Egedi Barbara felvétele

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése